Hogyan találkoztam a regénysorozattal?

Emlékszem még elsős koromban, amikor éppen csak kezdtem tanulni a betűket és az olvasást, valamelyik ünnepnapon édesanyám hazaállított a Harry Potter első részével (ami nekem akkor kb. egyenértékű volt bármelyik másik könyvvel), hogy majd elkezdi felolvasni nekem esténként, illetve ha már tudok olvasni, akkor majd gyakoroljak belőle. 

Ez így is történt. Enyhén figyelemzavaros gyerekként első (édesanyám által fel)olvasásra csak a történet "nagyja" maradt meg, de olyan hibákat is vétettem fejben, amiken a mai napig csak szégyellősen mosolygok. Pl. megvoltam róla győződve, hogy Frics egy öreg takarítónő (csak mert nem figyeltem a jellemzéséről szóló részre, így a macskatárs, az állandó takarítások és az öregasszonyos panaszkodásai miatt elkönyveltem olyasminek, mint az iskolánk akkori takarítónőjét, akit utána magamban csak "Fricsnéninek" hívtam). Persze amikor már először olvastam el magamnak, rájöttem a tévedésre és jót nevettem rajta. Sokat segített, hogy addigra tudatosan vettem (vettük) fel a harcot a figyelemhiány meg a hiperaktivitás ellen.

A második részt már önállóan is tudtam olvasni, a harmadik-negyedik részt már vártam, az ötödiket pedig NAGYON vártam, mert ott elég hosszú idő telt el a két regény kiadása között. Emiatt az első 4 regény ami igazán meghatározó az életemben (nem tudom mennyiszer olvastam el őket, de sok részletet fejből tudok, szóval SOKSZOR az 100%) - ez nem jelenti azt, hogy a későbbi 3 rész kevésbé tetszene, vagy azokat ne szeretném, de az első négy volt az, ami hatással volt a gyerekkoromra.

Mert persze aztán olvastam az összes többi gyerekeknek szánt regényt (Bradley az osztály réme, Stanley a szerencse fia, Bud vagyok uram, Kettes számú közellenség és ennek folytatásai, Frindli, Gergő és az Álomfogók széria - ami nekem a magyar Harry Potter), később a kötelezőket, majd nagyjából mindent, ami letudott kötni. Ez annyira tipikusan Y generációs dolog, hogy klisének érzem a helyzetem.
Főleg, hogy később megtudtam, hogy az anyám eleve ezért vette meg az első HP-t, mert hallotta egy podcastben, hogy mennyi angol gyereket ránevelt az olvasásra ez a regény. Hát nálam bevált :)

Valamilyen szinten az iskolában is elterjedt a Harry Potter mánia, elég sokaknak voltak meg az akkor - a filmek előtti időszakban csak rajzolt formában léteztek a karakterek a könyvön kívül - füzetei, ceruzái, vagy maga a "matricagyűjtő album", ami nekem a mai napig megvan és az egyik kedvenc "filmek előtti" HP holmim.



A füzetek, füzettartók és kártyanaptárak mindig ugyanazt a néhány rajzot ábrázolták:

- Hagrid viszi Harry-t a motorral az első részben (ez nekem mai napig megvan)
- Hermione fején a Teszlek Süveggel (ez is)
- Piton csúnyán nézi az ügyetlenkedő Harry-t bájitaltanórán
- Ron éppen ráparázik valamire
- Harry varázsol (ez a kép egy kicsit gagyi volt, amennyire emlékszem)
- Harry és Ron cukorbetegre eszik magukat a vonaton
- Hedvig az iskolai levéllel röpköd (ez nem igazán kanonikus)
- Edevis Tükre jelenet
- A vonat és a 9 + 3/4 vágány

Emlékszem akkoriban engem is felcsigázott, hogy készülni fog belőle film, azt is alig vártam. Hát... Életem első csalódása, pedig az első film még egészen jól sikerült. Akkor kezdett bennem kialakulni a "könyvsznobság", hogy a könyv majdnem mindig jobb, mint az abból készült film. Ezzel a mai napig így vagyok (egyetlen kivétel talán a Tüskevár, ahol szintén gyengébb a film, sok dolog  kivan hagyva, de a színészek és a tájak a hátukon viszik a filmet - kivéve az István bácsit alakító színész, aki rossz választás). Ha pedig valahol a filmet látom előbb, akkor bár a könyvet bár jobbnak érzem, nem haragszom a filmre. 

Amikor berobbantak a filmek, hirtelen mindenki nagy Harry Potter rajongó lett (ennek először örültem), de hamar rá kellett jönnöm, hogy ők kizárólag a filmet látták és nem is tervezik a regényt elolvasni "mert az unalmas", "mert nemvok stréber", "mer az nehéz" (ezt egy agyilag nem túl sziporkázó srác mondta, akinek "góóóóóm baaaaa" volt a gúnyneve az akkoriban terjedő hülyegyerek és a gomba vicc miatt, amit a Heti Hetesben hallottunk).

Én rájuk is haragudtam, mert egyszerűen nem értettem, hogy ez miért van így, miért nem olvassák el, amikor sokkal részletesebb, viccesebb és kalandosabb, mint a filmek? Oké, a filmek se vészesek, de közel sem az az élmény.

Egy idő után amikor kijött a Titkok Kamrája film, (csak filmes) haverral kitaláltunk egy olyan iskolai legendát, hogy a kistornaterem nagy öltözőben lévő tükörfal mögött van a Titkok Kamrája és onnan jön ki a Baziliszkusz (iskolai legendagyártásban jók voltunk, ha valakit érdekel, egyszer leírom a "Vastökű Dzsoni" legendáját is).

Filmekből még láttam az Azkabani Fogoly"-t is, még az is (bár a regénynél rosszabb volt), egészen tetszett, bár én kicsit nagyon ilyen "1900 környéki költő kinézetű"-nek éreztem Lupin professzort.

A negyedik film viszont már borzalmas volt, az ötödik kicsit jobb, a hatodik nézhetetlen (ha időnként elkezdtek volna énekelni véletlenszerűen, akkor elment volna valami "varázslós High School Musical"-nek is - ha a Dizni készíti, tuti bevállalták volna), a hetedik a dupla játékidő miatt megintcsak tűrhetőbb, de ott is csak a film első 20 percében valami 200 hibát találtam, pl. Voldemort fennakad a magasfeszültségű vezetéken és társai - ezeknek mi értelme volt?


Miket is szerettem a regényekben?

- Magát a "varázslóvilágot" és azt, ahogyan ezt elrejtik a "muglik" elől
- A rengeteg mitológiai utalást, varázslényeket és sokszor a vezetéknevek eredetét
- Rowling érdekes humorát, ami csak a regényekben jön vissza igazán (aki olvasta, az tudja)
- A szereplők kétdimenziósságát (Lockhart, Frics) vagy éppen kidolgozottságát (Piton, Petúnia néni, Dumbledore)
- A "kviddics" úgy önmagában
- Az élet a regényen belül, hogy nem csak pár szereplő van összedobva, hanem ténylegesen "él" az egész történet, néha csak Hóborc randomkodik, de az is sokkal élettelibb, mint a filmekben, ahol csak a főszereplők rohangálak A-ból B-be, és elhadarják a szövegüket. 
- A dementorok létezését, aminél jobb megtestesülést a depresszióra, azóta sem láttam. Mint depressziós ember, át tudom érezni az egész dementor-jelenséget, lehet most is itt ül egy a nyakamon.
- A "szereplőkkel együtt élő történelem" a saját világukban. Legendák, hősök és antihősök...
- És az, hogy ez a világ is olyan (Az Undertale és az Addams Family mellett), amibe szerettem volna belépni, akárhányszor olvasom, mindig magával ránt.

Találkoztam olyan emberrel is, aki a regényeket sosem olvasta, de a sok film miatt elég idegbetegen reagált egy rajzzal... Nem szerettem ezt a rajzot, de a sok "spinoff" lassan tényleg erre a szintre zülleszti le a varázsvilágot - gondolom nem mondok újat, ha azt mondom, hogy nem szeretem a sok folytatást, spinoffot meg rebootot. (előre is elnézést a csúnya rajzért, egy gagyi vicclapból van a kép):






Az a probléma, hogy iszonyú sokáig tudnék áradozni a könyvekről külön-külön, a szereplők, a helyszínek, a történet, az érzelmi hatások... És azt hiszem ez 7 részletben meg is fog történni a blogon, ez csak a bevezetés volt. Kicsit nagy fába vágom a fejszémet.


Kicsit gyengébbre sikerült ez az írás, ahhoz képest, mint amit szerettem volna... Bocsánat érte.

Köszönöm a figyelmet, ha végigolvastad. És lesz ez még jobb is! :)

A végére még egy "szar Harry Potteres szóvicc", ami nekem az egyik kedvencem, pedig fárasztó humor...